Le sem tudnám tagadni, hogy odavagyok az emberek sokszínű személyiségéért. Morgok, dühöngök, elérzékenyülök és még ezer érzelmet vagyok képes akár egyetlen pillanatba sűríteni, ha ér egy impulzus a külvilágból.
Ezzel abszolúte nem mondtam újat. Hiszen mindenki érző lénynek lett teremtve. Viszont hajlamos vagyok gyermeteg módon rácsodálkozni mások számára egyértelmű evilági dolgokra.
Már tegnap érintőlegesen említettem pár érdekes karaktert, de most kicsit eltocsognék a témánál.
Vannak azok a srácok, akik az utcán rappernek, vagy képzeletbeli gettóban fölnevelkedettnek fantáziálva magukat a vállukba dugják a fejüket, széttett lábbal közlekednek, és sokat ürítenek a szájukból az utca kövezetére úgy tízlépésenként.
Eleve a széttett lábbal való közlekedés mindig lenyűgöz. Képtelenségnek tűnik, de szemlátomást mégis kivitelezhető. Ettől persze imbolyognak, mint a vén matrózok, ha néha szilárd talaj éri a lábukat.
A nyak eldugásának sem igazán értem mi lehet a funkciója. Hogyan tud úgy nyelni? Oh… Akkor ezért köpködnek?! Tessék, erre jó az írás! Ismét megfejtettem egy furcsa talányt a magam – és talán az Önök – számára.
Természetesen a vézna fiúk is úgy mozognak ebben a kategóriában, mintha már 100 kiló színhús és bőrnyak lenne rajtuk. Bagó kötelező darab, és jó, ha van kéznél egy kiszuperált bőrdzseki.
Komor ábrázattal búcsúznak el egymástól, ha néha összeverődnek, hogy aztán otthon tovább fejlesszék a brutál, komoly és aggresszív „Hozzám nem merj szólni!” arckifejezést.
Vannak az öltönyös, nyakkendős fickók, akiknek morbid módon egy furcsa, fekete fülkinövésük van.
Amikor először láttam effélét, felsikkantottam, hogy de feltűnő hallókészülék! Tudomásom szerint, egész jól elrejthetők vannak már a gyógysegédeszköz és egyéb erre a célra szolgáló speciális boltokban.
Aztán további tanulmányozás után rájöttem, hogy ez egy komplett, mikro, életbentartó gépezet! Csak öltönyben lehet használni, mindenféle fontos dolgokat kell folyamatosan mondani, még akkor is, ha társaságban vannak, akkor is, ha egyedül vannak, sőt.. egészen biztosan a mellékhelységben is kötelező a folyamatos hangkiadás. Ellenkező esetben a készülék bejövő hanghatás nélkül leáll és az illető azon nyomban megpukkan.
Később tájékoztatott egy ilyen füldudoros, hogy ez telefon kérem szépen. Bah.
„És egész nap az anyáddal beszélsz?? Én megőrülnék, bármennyire is imádom.”
„Dehogy. Folyamatos kapcsolatban vagyok az üzletfeleimmel, és bármi van tájékoztatom őket az üzlet alakulásáról.”
„Akkor telefonoskisasszony vagy?”
„Nem. Bróker. Tudod, akik tőzsdéznek. Egyfolytában figyeljük az árfolyamokat és szólunk az ügyfeleknek, hogy most vegyenek, most adjanak el stb.” Ekkorra már kissé elveszítette a türelmét az illető. Én meg tágra nyitottam a szemeimet és együttérzően megveregettem a vállát.
„Ugye tudsz róla, hogy benyelt a mátrix?”
Aztán ott vannak a hisztérák és hisztérikák. A hisztérák a férfiak. Igen, ilyen is létezik. Számomra is megdöbbentő élmény látni egy toporzékoló férfit, aki a klaviatúrát úgy bevágja a helyére, hogy az kirepül a másik oldalon. Sőt mindeközben dobol a talpával a padozaton, öklözi az asztalt és vég nélkül káromkodik. Először feszített a dolog. Aztán idegesített. Végül mostanában azon gondolkozom, hogy veszek pattogatott kukoricát, és ha műsor van, előveszem, és jót szórakozom rajta. Megesett már az is, hogy úgy áthajíttotta a mobil túlvégén lógó feleségét a szoba másik sarkába, hogy az darabjaira hullott szét, de az asszony még mindig beszélt!
A hisztérika ugyanez nőben. Ez egy híres kategória a női nem esetében. Felesleges lenne részletezni. Ilyet tuti, hogy mindenki ismer Önök közül. Minimum egyet!
Valahol sajnálom őket, hiszen az életükkel kapcsolatos problémákat nem akarják megoldani. Így tehetetlenségükben őrjöngenek. Azért is írtam, hogy „akarják”, mert olyan nincs, hogy nem tudom megoldani a problémámat. Max nem akarom, és ezért minden el is követek, hogy beigazoljam a magam számára. Ezt aztán lehet villogtatni mások előtt is, hogy „Ugye?! Mondtam én neked! Dráma az életem!”
Hirtelenjében ennyire futotta ma délután.
Most pedig nagy drámaian bevágom a klavit az asztal alá, a mobilt hanyagul az ágyra lököm, és megyek és eszek valami nagyon cukros, nagyon vaníliás túrót és megnézem az Uccsó Léghajlító következő négy epizódját. Mert fölnőttem és bazira megkomolyodtam! J
